Vidám csapatWebGeneral Portálmotorral

• Természetismeret
• gyak
• Chat
• Szövegértés 4. osztály
• Matematika
• Gyakorlásra
• Betűs játékok
• Kirándulások
• Fotóalbum
• Helyesírás
• Kezdőlap
• Kedvencek
• Élmények képekben
• Itthon
• Mese
• Csodálatos természet
• Képességek teszt
• Hétköznapok
• Képtár
• 2010 szeptember Tűzoltónap
• Balatonberényben jártunk
• Elsősök voltunk
• Farsang
• Iskolaudvar
• Kooperatív csoportmunkában
• Második osztályban

A várvédõk hazaszeretete

Egri csillagok

részlet:

"Esküszöm az egy élõ Istenre, hogy véremet és életemet a hazáért és a királyért, az egri vár védelmére szentelem. Sem erõ, sem fortély meg nem félemlít. Sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít. A vár feladásáról sem szót nem ejtek, sem szót nem hallgatok. Magamat élve sem a váron belül, sem a váron kívül meg nem adom. A vár védelmében elejétõl végéig alávetem akaratomat a nálamnál feljebb való parancsának. Isten engem úgy segéljen!" A magyar irodalom egyik legszebb eskü-szövegét Gárdonyi Géza  Istvánnal mondatja el az 1552-es döntõ ütközet elõtt. Az Egri csillagok a mûfaj klasszikus remekmûve, amely az egri várvédõk hõsiességében a hétköznapi erények becsületét állítja vissza.

A Himnusz és a Szózat

története

A nemzeti himnuszok elõdei azok a fennkölt hangulatú versek és egyházi énekek voltak, amelyeket a XVI. századtól kezdve Európa-szerte énekeltek a templomokban. Ezekbõl a dallamokból alakultak ki az egy-egy nagy közösségben énekelt néphimnuszok, majd szerencsés esetben a nemzeti himnuszok.

Magyarországon a XVIII. században két néphimnuszként énekelt vallásos dal is elterjedt, sokan ismerték, tartalmát mélyen átérezték, egyetértettek vele. Régi énekeskönyvekben megtalálható volt az „Ah, hol vagy magyarok tündöklõ csillaga” és a „Boldogasszony anyánk” kezdetû ének; az egyaránt fontos fohászokat együtt tudták énekelni.

Ah! hol vagy Magyarok tündöklõ Tsillagja

Ah! hol vagy Magyarok tündöklõ Tsillagja,

ki voltál valaha Országunk Istápja.

Hol vagy István király? téged Magyar kíván,

Gyászos öltözetben te elõtted sírván.

Rólad emlékezvén tsordulnak könyvei,

búval harmatoznak szomorú mezzej,

lankadnak szüntelen Vitézlõ kezej,

nem szünnek iszonyú sírástúl szemej.

Virágos kert vala híres Pannónia,

mely öntöze hiven Szûz MÁRIA.

Kátholika hitnek bõ volt szép virágja,

bé homályosodott örvendetes Napja.

Áh! melly nagy változás minden féle Vallás,

már meg szaporodott sok Lelki kár-vallás,

mint rósát a hivség ugy a Pannoniát

rontya eretnekség fonnyaszttya Virágát.

Kertésze e kertnek István király vala,

termesztõje ennek õ véle meg hala,

Ennek életében élt a Magyar Ország,

õ halála után lett holt eleven ág.

Elõtted könyörgünk bús Magyar fiaid,

hozzád folyamodunk árva maradékid,

Tekénts István király szomorú hazádra,

fordétsd szemeidet régi Országodra.

Reménségünk vagyon benned, s – Máriában,

mint Magyar hazánk(na)k hiv Királynéjában,

Még éltedben ennek minket ajánlottál,

és sz: Koronával együtt föl áldoztál.

Te hozzád Mária Sz. István Királlyal,

Keresztfán érettünk szenvedõ Fiaddal,

Árva Magyar Ország sírva fohászkodik,

néked mint Anyánk(na)k igy Panaszkodik.

Dõry kéziratos Énekeskönyv átirata (1763.)

 (A versszakok kezdõbetûi egy akrosztichont adnak ki: Árvakert.)

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-re keltezve írta meg a „Hymnus”-t. A költõ kivételes érzékenysége tudta összesûríteni tökéletes tartalmi és formai egységbe mindazt, ami egy nép sok évszázados történelmében fontos. 

A magyaroknak még egy nagy mû kínálkozott a himnuszi rangra: Vörösmarty Mihály „Szózat”-a.

Nem szerencsés rangsorolni a nemzeti himnuszokat, ám elmondhatjuk, hogy a magyar himnusz mind irodalmi és zenei, mind formai és tartalmi szempontból kiemelkedõen jeles mû. Büszkék lehetünk rá! A magyar nemzeti himnusz 1989-ben került hivatalosan a Magyar Köztársaság alkotmányába.

Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bõséggel,
Nyújts feléje védõ kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendõt,
Megbûnhõdte már e nép
A múltat s jövendõt!

Õseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hõs magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szõlõvesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bûneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villamidat
Dörgõ fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktõl rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Gyõzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett, s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág, és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette.

Vár állott, most kõhalom;
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak vérébõl,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hõ szemébõl!

Szánd meg, isten, a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védõ kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendõt,
Megbûnhõdte már e nép
A múltat s jövendõt!

Cseke, 1823. január 22.